Lapozzunk!

Ha sok modult használsz, könnyen előfordulhat, hogy nem fér ki az összes egyszerre. Rendezd el őket egymást követő oldalakra, és kapcsolgass köztük! Annyi ablakod lehet, amennyit akarsz, az utolsó ablak után pedig visszaugrik az elejére.

Sokat törtük rajta a fejünket, mivel utasítsuk a tükröt léptetésre. A hangvezérlést egy időre félretettük, mert ez a módszer azt feltételezi, hogy egy mikrofon állandóan hallgatózik a szobában, és ettől kicsit paranoiások vagyunk. Nem vetettük el, de mielőtt bevezetnénk, alaposan körbe fogjuk járni biztonsági szempontból. (Ugyanezen ok miatt idegenkedünk egyelőre az arcfelismeréstől is.)

A gesztusvezérlés jó lehet, de még nem találtunk megbízható, kompromisszummentes szenzort. Talán erről is írni fogunk részletesebben, most röviden csak annyit róla, hogy ha nem akarjuk kiálló kütyükkel elrondítani ezt a szép eszközt, el kell rejteni az érzékelőt a fa keret mögé. A mozgás irányát megkülönböztetni tudó, fán áthatoló érzékelők hatótávolsága 10-15 cm, tehát a váltáshoz amúgy is oda kell állni közvetlenül a tükör elé. Akkor már inkább legyen gomb.

Előfordulhat olyan eset is (például kirakatba téve), amikor automatikusan, előre meghatározott időnként érdemes váltogatni közöttük. A lapozó funkció e kettőt ötvözi: alapértelmezésben csak a gomb megnyomására vált, de beállítható úgy is, hogy gombnyomás nélkül bizonyos időközönként is lépjen tovább.

A tükör jobb szélére került a borostyánsárgán világító, kis fogyasztású, LED-es nyomógomb. Szerintünk nagyon menő, ahogy a sötétben világít, de ha nem tetszik, van belőle fehér színű és LED nélküli is.

FacebooktwitterredditpinterestlinkedintumblrmailFacebooktwitterredditpinterestlinkedintumblrmail

Vélemény, hozzászólás?